Tornyos története
A középkorban Tornyos mint virágzó település létezett a Csík-ér völgyének Csantavértől délre eső részén. Tornyosnak a 2002. évi népszámlálási adatok szerint 1766 lakosa van (1452 magyar, 256 roma és 23 szerb, valamint kisebb számban egyéb nemzetiségűek).
Tornyos neve az okiratokban 1479-ben tűnik fel először, amikor az óbudai káptalan Konya Demeter özvegyétől, Ágotától megszerezte több település között Tornyost is. Az 1521-22. évi dézsmalajstromban is említik Tornyos nevét. 30 adófizető családot tartottak nyilván. Gombkötő János és társai 1650-ban a nádortól Tornyos-puszta néven kapják ajándékul. A „puszta" megjelölés azt jelzi, hogy erre az időre már Tornyos mint lakott település megsemmisült. A mohácsi vész után 1542-ig egész területe behódolt a töröknek. A túlélőknek csupán kis töredéke maradt ott, és ők mind a töröknek, mind, pedig a magyar részre adóztak. Ezért ezt a vidéket „kétfelé adózó" területnek nevezték.A zentai csatát követő karlócai békében a határt közvetlenül Zenta mellett, a Tisza vonalán húzták meg. A határ biztosítására katonai határőrvidéket szerveztek, és jórészt szerb katonákkal telepítették be. A tiszai határőrvidék felszámolása után, 1751-ben a magyar nemesi rangot nyert határőrtisztek (granicsárok) Tornyos-puszta szélein kaptak kúriákat.
A határőrvidék átszervezésekor a privilégiumaikat féltő szerbek tömegesen vándoroltak el Zentáról és környékéről is. Helyükre nagy számban érkeztek az északi megyékből magyarok és szlovákok. Kisebb számban jöttek németek, zsidók, szerbek, bolgárok, zaporozsjei kozákok és cigányok is.
A II. József-féle 1783. évi katonai felvétel térképlapjain a szállások (épületek négyszögei és kutak) sűrű láncolata tárul elénk végig a tornyosi Nagyvölgy két oldalán.
Fordulópontot jelentett Zenta határhasználatában az 1882. évi járásosztás, a város tulajdonában lévő közlegelők felosztása. Addig a gazdálkodás a külterjes állattenyésztésen alapult, ez után fellendült a szántóföldi növénytermesztés. Megszaporodott a szállások száma is.
Fejlődni jobbára a múlt század vége felé kezdett a település. A tornyosi templomot 1901-ben szentelték fel. 6 évvel később postát is kapott a falu. 1913-ban megalakították a Bács-Bodrog vármegyei Gazdasági Egyesület Tornyospusztai Gazdakörét. Villanyáramot 1952-ben kapott a falu, vízvezetéket pedig 1966-67-ben.
Utcái szilárd burkolatúak, középületei rendezettek. A falu egészségügyi ellátását a zentai dr.Gerő István nevét viselő egészségügyi központ látja el. Ennek keretében Tornyoson van külső orvosi szolgálat, valamint hetente háromszor fogorvosi és gyógyszertári szolgálat működik. A 8 osztályos általános iskola Tömörkény István néven a zentai Stevan Sremac Általános Iskolának szervezeti egysége, míg a Pillangó nevű óvoda a zentai Hófehérke iskoláskor előtti intézményhez tartozik.
Az Ady Endre Művelődési Egyesület népes tagsága biztosítja a helyi művelődési élet folytonosságát. A falu legnagyobb ünnepe a templombúcsú, melyet minden év október második vasárnapján tartanak. Ilyenkor az elvándorolt tornyosiak is visszajönnek egy napra a faluba. (Forrás: Fehér Lajos)
Felsőhegy története
A település Észak-Bácskában a Tisza jobb partján, a folyótól 5 km-re a telecskai dombok keleti nyúlványainak löszplatóján fekszik.A 2002-ben végzett népszámlálás adatai szerint Felsőhegynek 1926 lakosa van. A szűkebb település lélekszáma mintegy 1500 magát magyaroknak valló lakosság. A településhez tartozó tanyacsoportok (Orompart, Adahatár, Gombos falu és tanyák) népessége 400 fő, melynek 10%-a őslakos szerb.
A település kialakulása
Az első megbízható adat 1783-ból származik. Egy katonai térkép a falu mostani helyén "szőlőskerteket" jelöl. Egyházi adatok szerint a településnek (akkor még Szőlőhegy megnevezéssel) 1808-ban már kápolnája volt, melyet Szent Orbán tiszteletére emeltek. 1856-ban birtokfelmérés keretében elkészült a falu kataszteri térképe, ahol már kirajzolódott a település mai szerkezeti felépítése. Az észak-dél irányban húzódó (mintegy 2 km) utca mentén házsorok, házcsoportok jelentek meg Felsőhegy elnevezéssel. A település elnevezése egészen biztosan a földrajzi konfiguráció és a szőlőművelés kötődéséből alakult ki.(Tisza-parti szőlők-Alsóhegy, löszháti szőlők-Felsőhegy). A település életében mindig fontos szerepet játszottak a határában levő tanyacsoportok, tanyák (a falutól főleg délre és nyugatra).
A település őslakossága és mai népessége
1751-ben a török veszély megszűntével a zentai, főleg szerbekből álló határőrség jelentős része kitelepült a vidékről. Másik része Felsőhegy határában kapott földeken tanyát épített és letelepedett. A lakosság egy része kimerészkedett a palánkok mögül és a szőlőkbe települt. A török pusztítások és a határőrség kitelepülése megtizedelte a lakosságot. A népességet 1750-1760-ban betelepítéssel pótolták, jászsági és nagykunsági magyarokat, illetve Nyitra megyei szlovákokat telepítve a térségbe. Ezt bizonyítják a fennmaradt családnevek. A második betelepülési hullám 1800 körül történt, Szeged-Dorozsma térségéből érkezett. A település népességéről 1908-tól vannak biztos adataink, de bizonyos adatok szerint 1855-ben 700 lakosa volt, illetve 1890-ben a településen 246 ház volt található. A népesség csökkenésére folyamatos negatív hatást gyakorolt a "városba költözés", de az utolsó évtizedben igen jelentős a külföldre települt fiatalok száma (főleg Magyarországra) a háborús állapotok miatt. (Forrás: Borsos György)
Bogaras története
Érdújhelyi Menyhért 1902. évi ásatásakor a környező réteken húzott lecsapoló-csatorna ásása alkalmával nagy mennyiségű neolit-kori cserepet és égett agyagrögöket találtak. A település helyén a középkorban Karjad (Karyad) falu állt, melyet az 1521–22. évi dézsmalajstromokban is említenek, de a mohácsi vész után elpusztult. Később a szegedi nahije községei között van feltüntetve. A mai Bogaras 1946-ban kezdett kiépülni, de az 1960-as évek végén a környékén mintegy 450 tanyát lebontottak. Az 1973-ban alakult mezőgazdasági birtok eleinte komoly gépparkkal dolgozott, az állattenyésztés is fejlett volt, de az ország gazdasági hanyatlásával a birtok gazdasági ereje is csökkent. A falu lakossága ma is főleg mezőgazdasággal, ipari növények, cirok, napraforgó, dohány és szója termesztésével foglalkoznak. A településen van óvoda, általános iskola, imaház, és nőegylet is működik. (Forrás: Wikipedia)
Kevi története
Kevi települést a 14. században említik először a Csík patak mentén Kevi, illetve Kavia néven. Az első pontos adat a faluról 1522-ből származik, ekkoriban azonban Kevi még aligha lehetett több, mint a kiterjedt Dél-alföldi tanyavilág egyik központja. A 16. századi iratokban Kevi Csongrád megyéhez tartozó településként szerepel, amely közel fekszik Tiszához és Zentához. A török defterekben nem találkozunk Kevi nevével, ami arra utal, hogy a török időkre teljesen kipusztult a falu. A vidék fokozatos urbanizálódásával (az elektromos áramot 1953-ban, a vízvezetéket 1967–68-tól kezdték építeni) a környék lakosai fokozatosan a Tornyos–Törökfalu műút mellé telepedtek.
A Keviben működő óvodába és általános iskolába évente körülbelül 9-10 gyermek iratkozik be. 2006-ban a helyi iskolának 29 tanulója volt. A középiskolai tanulmányaikat a fiatalok többnyire a környező településeken, Zentán, Adán, Topolyán, illetve Szabadkán végzik. A lakosság nagy része mezőgazdasággal foglalkozik, ezen belül többnyire marhatenyésztéssel, tejtermeléssel, sertéshizlalással, illetve kukorica- és búzatermesztéssel. Néhány család dohánytermesztéssel tesz szert jövedelemre. Van egy mezőgazdasági társszövetkezet is a környéken, ahol szintén többen dolgoznak a faluból. Jelentős a környező mezővárosokba ingázók száma.
A kulturális élet megszervezését főleg a Móra István Művelődési Egyesület vállalja fel, amelynek jelenleg mintegy 70 tagja van. A falu egyik legnagyobb ünnepének a kenyérszentelő számít. A tavaszi ünnepségeket főleg húsvét táján rendezik. Újabban megrendezik a Napsugaras ősz című műsort is, amely mára már szintén hagyománnyá vált, és amelyet főleg az idősebb korosztály számára szerveznek. A gyerekeket szem előtt tartva, a Mikulás várás vált az egész faluközösséget megmozgató eseménnyé. Kézimunka klub is működik a faluban, és az asszonykórus tagjai is rendszeresen összejárnak a népdalok gyakorlására, illetve előadására. Kevihez tartozik még Buránysor is, amely tulajdonképpen önálló település, de túl kicsi ahhoz, hogy külön adminisztratív egységet képezzen. (Forrás: Wikipedia)
